Kedves Gyerekek!
Amíg gondolkoztok, kezdem én egy nagyon régi történettel. Még gimnazista voltam akkor (mondtam, hogy régi :-)), alig 16 éves. A kollégiumban éppen bál volt (ma bulinak vagy diszkónak mondanátok), s egy fiú, akivel már elég régóta ismertük egymást, két tánc között jelentőségteljesen közölte velem, hogy olyan vagyok neki, mint a "kishercegnek" a rózsája. Én kissé meglepődtem, mert a hanglejtéséből arra következtettem, hogy ezt komoly vallomásnak kellene tekintenem. Mivel azonban nem tudtam, hogy ki az a "kisherceg", akiről szó van, a rózsájáról meg pláne nem rendelkeztem kellő információval, nem tudtam mit válaszoljak. Ezért egy sejtelmes mosoly kíséretében elrebegtem egy "valóban"-t, s örültem, hogy a zenekar ismét rázendített.
Még aznap nyomozni kezdtem az ügyben, de csak addig jutottam, hogy valami meséről van szó. Másnap odamentem kedvenc magyar tanárnőmhöz, aki felvilágosított róla, hogy Antoine de Saint-Exupéry "A kis herceg" c. könyvében szerepel egy kis herceg és a rózsája. Persze az iskolai könyvtárban nem volt meg a könyv. (Megjegyzem, nálunk megvan - a kötelezőknél az s-nél keresd!:-)) Talán el is felejtettem volna a dolgot, ha másnap reggel a tanárnőm nem nyomta volna kezembe a könyvet:
- De nem a pad alatt olvasod!- mondta mosolyogva. (A napokban láttam Őt, rá is dudáltam a zebránál, még mindig megismert és nevemen szólított. Ma is vannak ilyen jó tanárok?)
Szóval elolvastam a könyvet és ... kissé megsértődtem. Én egy ilyen kis nyafka, beképzelt rózsa lennék? Aznap este hiába kereste a tekintetemet a fiú a vacsoránál, azért sem néztem felé. Másnap délben aztán visszavittem a könyvet a tanárnőnek.
- Hogy tetszett? - kérdezte. Én (kissé sértődötten) elmondtam aggályaimat és akkor ott, a tanári előtti padon, beszélgetni kezdtünk.
Mit gondoltok, mi történt ezután?
