Mi felnőttek mindnyájan őrzünk valamilyen kis apró ajándékot, amit valamikor gyermekeinktől erre a szép napra kaptunk. Emlékszünk arra a pillanatra, amikor megkaptuk, és arra is, amikor mi adtuk át édesanyánknak szeretetünk jeléül. Ezek a kis rajzocskák, üdvözlőkártyák nagy-nagy szeretettel és izgalommal készültek régen is és most is, a napközis gyerekeknek tartott foglalkozáson. Olyan tecnikát is alkalmaztunk, amit már tanultunk a húsvéti tojásfestéskor. Az A/4-es műszaki rajzlapokat kettévágjuk majd félbehajtogatjuk. A kisebb és kevésbé ügyes gyerekek is sikerélményhez juthatnak a dekupázs technikával. Ehhez csak virágos dekorszalvéta és ragasztólakk szükséges. A megfelelő nagyságú mintát kivágjuk és ragasztóval rögzítjük. Ne felejtsük el, hogy csak a mintás részét használjuk a szalvétának! A többit el kell távolítanunk, különben nem fog a felületre ráragadni. A sablontechnika már egy kis kézügyességet igényel. A sablont ráhelyezzük a felületre és színes ceruzával óvatosan kiszínezzük. A legnehezebb a préselt virágos változat. Megrajzoljuk a virágok szárát, levelét, elrendezzük a virágokat, majd a ragasztóval rögzítjük. Száradás után szép fényes bevonat keletkezik. Munkánkat segítette Szekeres Éva: Sablonfestés és Horváth Judit: Szalvétatechnika című könyve.